gymnastics Pictures, Images and Photosgymnastics Pictures, Images and Photosgymnastics Pictures, Images and Photosgymnastics Pictures, Images and Photos

2009. október 25., vasárnap

Országos döntő 2009.10.23.




Hosszú felkészülési időszak előzte meg a versenyt, és úgy éreztem, ha minden összejön a versenyen talán a középmezőnyben, tudok végezni. Sajnos nem így sikerült. Egy viszonylag jól sikerült szabadgyakorlat után a kötél gyakorlatomat elrontottam így elég kevés pontot kaptam érte. Kicsit elkeseredtem, mert ennél többet tudok. Talán ha az első elem közben nem szédülök, meg és nem rontom el akkor a többi elemet is, jobban meg tudtam volna csinálni. Éreztem, hogy már az elején rontottam és ezért összezavarodtam, és a hibák követték egymást. Idén egy csoporttal följebb kerültem, és ez nehezebb elemeket, tartalmazó gyakorlatokat követel, de nem adom fel, és azon leszek, hogy minél többet, minél jobban ki tudjak hozni magamból. Ebben edzőm Marcsi néni segít, aki most is mindent megtett azért, hogy minél jobb eredményt érjek el, de a szőnyegen már csak magam vagyok és az ott nyújtott teljesítményemért én, felelek. Örülök annak, hogy egy országos versenyre eljutottam, és azon leszek, hogy ez jövőre is így legyen, és majd ott talán jobban sikerül minden. Addig is készülök a kisebb versenyekre, mert azokon is lehet tanulni, tapasztalatot szerezni és nem utolsó sorban bizonyítani.

Így utólag szeretném megköszönni Dóri néni segítségét, amit a verseny alatt nyújtott.

A versenyen készült videókat megnézheted a videók menü alatt!