Az utolsó megmérettetés volt az Óbuda által megrendezésre
kerülő verseny a vidékbajnokság előtt. Úgy érzem a két gyakorlatom közül a
labda sikerült jobban, és a buzogány gyakim még mindig nem az igazi. Remélem
két hét múlva a vidékbajnokságon (amit ugyanitt a Mogyoródi sportcsarnokban
rendeznek) már mindkét gyakorlatom jobban fog sikerülni, ez már csak azért is fontos,
mert a továbbjutást ki kell harcolni az országos versenyre. Ez az elmúlt három
évben sikerült, remélem most sem lesz másként. Összességében a negyedik
helyezéssel elégedett vagyok, amit ezen a versenyen elértem, főleg mivel az
első helyet az Ukrán lány foglalta el a dobogón, és mint tudjuk ebben a
sportágban elég előkelő helyet, foglalnak el a nemzetközi mezőnyben.