Általában minden év más, új szerek, új gyakorlatok, új zene,
más helyszínek, és új kihívások. Ebben az évben minden összejött. Felemás
érzéseim vannak, mert tudom, sikerülhettek volna a versenyeim jobban is, de
összességében nem dolgoztam hiába. Két negyedik helyezéssel és egy Vidékbajnokságon
elért továbbjutással az Országos versenyre úgy érzem, nem lehetek elégedetlen.
Igazából nem tudom, hogy az Országos verseny előtt, ami az év vége felé lesz,
van e még lehetőségem a bizonyításra, vagyis, hogy lesz e még versenyem. Egy
biztos az év második felében több időt kell fordítanom a tanulásra, és ezt az
edzésszámaim csökkentésével tudom megoldani. Mivel egy héten több alkalommal
Csepelen vannak az edzéseim, így ezeket sajnos ki kell majd hagynom, ha ez így
marad, mert a sok utazás nem fér bele majd az időmbe. Remélem nem fog az
eredmények rovására menni. Én ezek után is meg teszek mindent a jó eredmények
elérése érdekében, de azért sajnálom, hogy ez az egy megoldás van, hogy az iskolában,
és a sportban is helyt tudjak állni.